Bejegyzések

Valahol odakint

Kép
Valahol odakint

A város zajai idegen volt számára. Legalábbis még most, az után, hogy elhagyta egy kis időre. Mert elhagyta egy-két hétre.  Muszáj volt kikapcsolódnia. Ez nem csak arra volt jó, hogy elszökjön a megszokott dolgok elől, hanem arra is, hogy végre átértékelje az életét.  Mert a csillagok a tiszta éjszakai égen megtanították, hogy csak azért, mert valami aprónak tűnik, nem lesz az, csupán meg kell vizsgálni közelebbről. Hiszen hiába érezte azt, ő bizony túl apró ebben a világban, nem volt az.  A tűz fenséges fénye rávilágított egy nagyon fontos dologra: ő is lehet tábortűz. Ő is mutathatja az utat, vagy akár fel is égethet néhány hidat, amely két part között fekszik. Egyetlen szabály van, mégpedig, hogy tápláld. Soha ne hagyd kialudni! A bogarak lágy koncertje, hogy igazából nincs is egyedül. Ettől függetlenül szívesebben hallgatta őket úgymond tisztes távolból. Mert attól még, hogy valaki vagy valami tanít, felnyitja a szemed, jót tesz, még nem fogod megszeretni. Ő is így…

Azok a menő srácok

Kép
A menő srácok
Mindenki azt kívánta, bárcsak olyanok lehetnének, mint a menő srácok. Hiszen a menő srácoknak minden mindig könnyen megy. Néhány esetben még jól is tanulnak, de ez nem nagyon fordul elő. A menő srácokra azért néztek fel, azért csodálták őket így, mert azokat a trendi dolgokat csinálják amiket a nagy sztárok. Vagy is van pénzük lenyűgöző kocsikra, méregdrága ruhákra, a legújabb telefonokra, irigylésre méltó nyaralásokra. A sok nyálcsorgató azonban soha nem veszi észre, hogy a pénz mögött maximum egy keményen dolgozó vagy dúsgazdag szülő rejtőzik, míg maga a gyerek tulajdonképpen egy haszontalan senki. Sőt, gyakran zaklatják azokat, akik náluk 'gyengébbek'. Pont ezek miatt nem értette, hogy miért is akar valaki olyan lenni, mint az agyilag zokni, pénzben fürdő, zaklató menő srácok. Hiszen számára az igazi hatalom a tudás. Ő nem volt felszínes, mint azok. 
Azt hiszem, csak akkor lesz ez az iromány teljes, ha leírom a tapasztalatomat. Nálunk, Magyarországon a menő srác…

Vágyak és szavak

Kép
Vágyak és szavak
Láttam a szikrát a szemében. Láttam, hogy akarja. Láttam, hogy cselekedni szeretne, fejlődni. Csak azt nem tudom, hogy miért nem kért segítséget.
Tanulni akarok. Utazni, írni, olvasni, kimozdulni. Követelem, hogy valaki csillapítsa tudásszomjamat. Jó ember akarok lenni. Új dolgok kipróbálása után sóvárgok. Szeretnék valami hasznos dolgot elérni az életben. Szeretnék megtanulni egy táncot, egy olyat, amire már régóta vágyok. Mély beszélgetések is szerepelnek a listán. De manapság...nem, ilyenre nem számíthatok. Hogyan is gondolhattam, mikor manapság ilyen undorító társadalomban élünk? Hiszen te is a tagja vagy! Ezt mondanák az "okosok". Szóval ott jártam, hogy annyi mindent szeretnék csinálni, de egyszerűen nincs hozzá kedvem. És energiám se nagyon. Szeretnék csinálni olyan dolgokat is, amelyeket nem engedhetünk meg magunknak. Igazságtalan, hogy csak azért mert nincs hozzá elegendő anyagi hátterem, nem űzhetem azokat az elfoglaltságokat, amelyekre annyira vágyo…

A határ a csillagos ég

Kép
A határ a csillagos ég
- Igen, vannak álmaim. Igen, meg fogom valósítani őket. Igen, találkoztam már olyannal is, aki kinevette, netán azt mondta, lehetetlen, ha nem is szó szerint, de burkolva. Bár, lehet, ez csak az én téveszmém. Abba azonban biztos vagyok, hogy semmi pozitívat nem kaptam az illetőtől. Igazából nem is számít igazán. Addig, amíg hiszek önmagamban és az álmaimban megállíthatatlan vagyok. Nem azért élek, hogy pár pesszimista beszólással lerombolják a céljaimat. Annál nagyobb hatalomra van szükség. És őszintén? Nem érdekel, milyen nehéz lesz elérni. Nem érdekel, hogy mennyi akadályt kell majd leküzdenem. Senki, és semmi nem állhat az utamba. Csak én, és az álmaim. A határ a csillagos ég.  - Sikerült már elérni valamelyik álmodat? - Igen. Nem volt valami hatalmas, de sikerült.  - És melyik álmod volt? - Hogy bebiztosítom a jövőm. Az igazság, hogy ez nem álom volt, nem egy cél, inkább egy lépés, egy kötelezettség. Csak hát, nem volt elég bátorsága azt mondani, hogy nem, még nem…

Motiváció

Kép
Hová tűnt a Motivációm?
Én nem tudom, hogy mi a legrosszabb dolog az életben. Nekem az egyik az, hogy elvesztettem a motivációm valahol útközben. Én tényleg próbáltam megkeresni! Egyszerűen csak eltűnt, és most nem akar visszajönni. Pedig annyi mindent szeretnék csinálni, és annyi minden van, amit pedig meg kell. Csak, hát motiváció nélkül ez nem épp könnyű. Legyen szó tanulásról, olvasásról, a hobbidról, amit annyira szeretsz, vagy szimplán csak az életről. Nem szörnyű, ha valaki elveszti a motiváltságát ahhoz, hogy éljen? Szerintem az, és én nem szeretnék soha eljutni erre a pontra. 
Tudom milyen érzés elveszteni a motivációt, feladni a reményt, kételkedni a hitedben, vagy akár önmagadban. Te, aki most ezeket a sorokat olvasod, jöjj akárhonnan, legyen akármilyen problémád,kívánom neked, hogy mindig légy boldog az életben, mindig találj motivációt, legyen akármilyen távol is, mindig higgy, legyen az a cél, dolog, akármilyen lehetetlennek tűnő is. Kívánom, hogy találj rá újra a boldogsá…

Zuhanás

Kép
Zuhanás
Ha egy dolgot mondanom kellene, amitől félek, azt hiszem a magasság lenne az. De most, hogy így jobban belegondolok, talán nem is a magasságtól félek. Talán attól, hogy lezuhanok. Ó, és a becsapódás! Bár nem tudom miért is rettegek annyira, hiszen ez mind egy pillanat. Egy másodperc, és vége. Azt mondják, hogy ha haldokolsz lepereg előtted az életed. De mit csinálsz, ha nincs annyi időd sem, hogy megijedj?

Az élet igazságtalan

Kép
Az élet igazságtalan
Az első lecke amit megtanultam az volt, hogy az élet igazságtalan. Hogy néha azok a dolgok, amiket igazán megszeretnék kapni nem lesznek az enyémek. Hogy együtt kell éljek azokkal a dolgokkal, amikkel nem akarok, legyen az egy testi vagy szellemi fogyatékosság. És igen, a fogyatékosság számomra mindig is durván hangzott. Nem értettem, hogy ez miért pont velem történik. Miért pont nekem kell elszenvednem ezeket a csapásokat. Miért kell kiállnom a csúfolódást, zaklatást anélkül, hogy egy könny kicsordulna a szememből. Miért nem jönnek be a terveim, miért nincs lehetőségem rengeteg olyan dologra, amit szeretnék. Azonban a sok miért után rájöttem, hogy nincs mit tenni. Ha valaminek jönnie kell, jönni fog, ha menni, akkor menni. Megtanultam a világ talán egyik legnehezebb dolgát: a beletörődést. De a beletörődés közel sem egyenlő a feladással. Ez inkább egy jel az ég felé, hogy türelmes vagyok, várok, amíg meg nem kapom. És addig is, boldog leszek.