Ott van az otthonod, ahol a szíved

Otthon? Hol van az?

Mondd el a világnak, hogy hazajövök

- Hova mész? - kérdezte.
- Haza.
- De hisz itthon vagy! - csodálkozott.
- Nem. Az én otthonom nem itt van - mondta.
Odakint szakadt az eső. Otthon? Hol van az! Talán az a ház volt az otthona. Az ideiglenes otthona. De most hazamegy. Megint feltette a kérdést. Haza? S mégis milyen lesz? Hiszen mióta megérkezett a földre nem volt igazi otthona. Mert az otthon egy olyan hely, ahol szeretik az embert, ahol nem számítanak a hibák. Egy hely, ahova jó hazatérni. Egy hely, ahova visszajöhetsz azután, hogy elmentél. Sok embernek nem volt ilyenje, és ő is közéjük tartozott. Nem érezte, hogy beleillene egy olyan családba, ahol mindennek tökéletesnek kellett lennie, ahol nem volt Isten csak tudomány, ahol nem voltak csodák, sem mesék, nem voltak álmok, minden kiszámítható volt. Neki nem kellett egy olyan 'család', aki nem látja a fájdalmat a szemében, azok után, hogy a földbe taposták. Nem hallották, amikor sírva aludt el, mert aznap valaki megalázta, kicsúfolta. Csak egyetlen barátja volt. Az a furcsa idős bácsi, aki egyszer katona volt. Ő látta a fájdalmat a szemében, mert azokban a szemekben bizony ott lapult a fájdalom és egy különös szikra, egy kis ragyogás. A szem a lélek tükre, tartja a mondás, és neki láttad a lelkét, ha belenéztél a szemébe. Ez a lélek hazavágyott. A bácsi azt mondta neki, hogy szökjön el, elég nagy a világ. De a világ gonosz volt és kegyetlen. Nem akart még több fájdalmat. Mert elég volt csak látni a híradóban, hogy mi történt aznap: megölték, felrobbantották, megerőszakolták, kirabolták, terrortámadás történt és még a jó ég tudja miféle gonoszság. Nem akart itt maradni. Az éhezőknek nem adtak enni, a szomjazóknak inni, a rászorulókat elnyomták, a gazdagok pedig dúskáltak a pénzben, intézték mocskos kis üzleteiket. Mert ez a világ a vég felé halad, s nem sokáig marad fenn ha így folytatják. De az emberiség nem ismeri fel, hogy mit tesz. Mert már beszippantotta őket a pénz, a hatalom, a kapzsiság. A gyengéket bántották, mert gyengék voltak, a vallásosokat, mert hittek, az ateistákat, mert nem, egyszóval senki nem tudott békében élni és szeretni. De a mai napon minden megváltozik, legalábbis számára, mert ma hazamegy.

Látta odafentről a világot. Most először mosolygott erre a kis földre. Mert most már minden más volt. Mert már nem tartozott oda. Végre egy olyan helyen volt, ahol szerették. Egy csodálatos világban, ahol minden szép volt. Egy távoli emlék derengett, még onnan, a földről hozta magával. Az az egy őszinte mosoly, ami elhagyta az arcát. Kislány volt, amikor egy találkozott egy kedves lánnyal.
- Hé, kislány mi a baj? - kérdezte. - Mosolyognod kellene!
- Én nem tudom, hogyan kell! - felelte.
- Megtanítalak!
De most már ez se számít. Ez is csak egy történet a sok közül. Most már mosolyog, örökkön-örökké. Mert otthon van, végre valahára a hazatért.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Különkiadás #1: Viszlát

Az élet igazságtalan